MAGAMRÓL

Mindig is műtárgyak vettek körül. Nagymamán iparművészként alkotott egész életében, édesanyám festőművész, édesapám pedig farestaurátorként az Aquincumi Múzeumban, illetve a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott. Gyermekként amikor csak lehetett, elkísértem a műhelybe. Egyik legkorábbi emlékem egy faragasztó szaga, amivel Édesapám dolgozott.
Tanulmányaimat római koros történészként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen majd a Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem. Mivel több nézőpontból is meg akartam ismerni a római kort, így jelenleg az ELTE régészhallgatója vagyok.
Fémekkel több mint tíz éve foglalkozom, ehhez a műtárgyvédelmi szakasszisztens képzés adott keretet. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a gyakorlati időmet a Magyar Nemzeti Múzeumban tölthettem, kiváló szakemberek felügyelete alatt. Ennek folytatásaként elvégeztem fém-ötvös specializáción a restaurátorképzést a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Nem csak a munkám vagy tanulmányaim során találkozom régészeti korú tárgyakkal. Numizmatikai műtárgybecsüsként és az MTA Numizmatikai Társulatának vezetőségi tagjaként az Antik numizmatikai műhely és a Társulat munkájának szervezésében aktív szerepet vállalva igyekszem minél szélesebb körben népszerűsíteni a numizmatika világát.
Érdeklődésem fókuszában leginkább a régészeti korú fémek állnak, ezért rendkívül megtisztelő volt, hogy az indulástól kezdve én tisztíthattam-konzerválhattam a Magyar Nemzeti Múzeum közösségi régészeti programja során bekerülő leletek egy részét, melyeket aztán 2022-ben mutattak be a nagyközönségnek a "Kincset érő közösség" önálló kiállítás kereti között.
Főbb kutatási területem a különböző patina- és anyagvizsgálati módszerek régészeti kutatásban történő használata, ezen belül a halmazleletek szórványból történő detektálása, valamint a mezőgazdasági munkák rövid- és hosszútávú hatásai a földben rejtőző műtárgyak állapotára. Az eredmények jobb értelmezése érdekében a legtöbb esetben magam végzem az anyagvizsgálatokat. Ehhez bővített sugárvédelmi képesítést szereztem, így szabadon kezelhetek ionizáló sugárzást kibocsátó eszközöket.
Horváth Szulamit Emma